Súlyos károkat okozhat az EU-s klímadöntés elhalasztása
A téma decemberben kerül újra elő a téma.
A téma decemberben kerül újra elő a téma.
A résztvevő országokat arra kérik, hogy ismertessék frissített klímaterveiket. Nincs vesztegetni való idő az ENSZ-főtitkár szerint.
Korábban egyenesen álhírnek nevezte a klímaváltozást, kilépett a párizsi klímaegyezményből és hivatali ideje alatt 100 környezetvédelmi intézkedést rúgott fel.
Májusban mutatja be az Európai Unió új uniós költségvetési javaslatát, benne a gazdasági helyreállítást érintő elemekkel. Ehhez kapcsolódóan több szakmai szervezet nyílt levélben kérte a magyar kormányt, hogy a gazdaság helyreállítását célzó olyan intézkedéseket fogadjon el, amelyek elősegítik az Európai Zöld Megállapodás tervezetében megjelölt célokat.
Bemutatták a világ energiatermelésének alakulását vizsgáló jelentést és nincs túl sok okunk a derűlátásra, már csak azért sem, mivel pont a legnagyobb szénenergia-termelő országok nem tesznek vállalást ennek csökkentésére.
Most először történt meg, hogy egy bíróság kimondta: tilos akkor megvalósítani egy nagyberuházást, ha azzal megsértik a klímaegyezmény vállalásait.
Négyszeresére nőhet az extrémmeleg napok száma az északi féltekén az évszázad végére még akkor is, ha sikerül teljesíteni a párizsi klímaegyezmény céljait – állapította meg egy új tanulmány.
A párizsi klímaegyezmény gazdasági szempontból is észszerű megállapodás a Potsdami Klímakutató Intézet (PIK) héten bemutatott tanulmánya szerint, amelynek készítői arra jutottak, hogy a globális felmelegedés mértékének 2 Celsius-fokban való korlátozásakor a legkisebbek a klímaváltozás költségei.
Az igazságügyi miniszter arra szólítja fel a keresztény-konzervatív pártokat, hogy nyújtsanak alternatívát a zöld liberalizmussal szemben.
A legnagyobb technológiai cégek vezetői is aláírták azt a nyílt levelet, amelyben felszólították az Egyesült Államok vezetését, tartsa be a párizsi klímaegyezményben foglaltakat. Vannak azonban fájóan hiányzó nevek a listáról.
A jelenlegi klímavédelmi intézkedések a kutatók szerint nem elegendőek a tengerek vízszintemelkedésének megállításához. Úgy vélik, ha az országok 2016 és 2030 között tartják magukat a párizsi klímaegyezményben meghatározott célokhoz, a tengerszint akkor is 20 centimétert fog emelkedni 2030 januárjáig.
Megindult a hivatalos kilépési folyamat, erről tájékoztatták az ENSZ-t – jelentette be Mike Pompeo külügyminiszter hétfőn, a legelső napon, amikor Washington jog szerint megtehette ezt a lépést.
Bár az elmúlt időszak hőhullámai miatt még fontosabbá vált a klímaváltozás elleni harc, konkrét intézkedésekről továbbra se hallani. Klímaszakértők egy csoportja szerint mindez annak "köszönhető", hogy túl optimistán állunk a jövőhöz. Pedig lehet, hogy nem kellene.
Olyan területekre is hatással lehet az éghajlatváltozás, amire sokan nem is gondolnak.
Hiába a párizsi megállapodás, az ENSZ csak most kiadott jelentése szerint az évszázad végére akár 14-15 fokkal is emelkedhet a hőmérséklet az Északi-sarkvidéken.
Hogy csökkentsék a károsanyag-kibocsátást, 130 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnének be a német autópályákon. Ilyen még nem történt.
Bár 2016 előtt szinte nem, vagy csak alig nőtt évente globálisan a szén-dioxid kibocsátásának mértéke, 2017 után 2018-ban ismét óriáisi növekedést regisztráltak a kutatók.
A köztársasági elnök szerint ambiciózusabb vállalásokra lenne szükség.
A globális felmelegedés szigorú korlátozása élénkítené a világgazdaságot azáltal, hogy elejét venné annak, hogy a hőhullámok, szárazságok és áradások több tízmilliárd dollárnyi kárt okozzanak ebben a században – mutatták ki amerikai kutatók, felbecsülve a párizsi klímaegyezmény gazdasági hatásait.
Reméli, hogy jövőre Trump meggondolja magát.